Tegnap este a hivatalos nyitógálával

  nyomtatási kép
Tegnap este a hivatalos nyitógálával kezdetét vette a 12. Titanic Filmfesztivál. Mintegy másfél év telt el a legutóbbi rendezvény óta, és be kell valljam, aggódtam egy kicsit a fennmaradásáért. A rendszeres októberi megjelenés után tavaszra csúsztatták a Fesztivált - ám a zöldárral sem szűnt meg a jéghegyveszély.

Az elsüllyedt filmek fesztiválján mindig olyan alkotások láthatók, amelyek valami okból nem kerülhettek a magyar mozikba. Vagy túl erőszakosak, vagy túl szókimondóak, vagy látszólag túl szűk réteghez szóltak, vagy egyszerűen csak érdektelennek tűntek. Lehet, hogy pénzügyi szempontból gazdasági kockázatot jelentettek, ám a Titanicon 2-3 vetítés erejéig a filmfanatikusok, és az álruhás forgalmazók meggyőződhettek arról, hogy igenis van kereslet a mozivilág kallódó filmjei iránt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hónapokkal, sőt néha évekkel a Fesztivál után, mégis felbukkantak e filmek, igaz, sokszor csak videó forgalmazásban. Volt alkotás, mely még a mozikba is bekerült, arról nem is beszélve, hogy a filmterjesztők gyakran az utolsó pillanatig titkolják, hogy tényleg a közönség elé kerül-e a film, és ha igen, mikor. Így történhetett, hogy a legutóbbi Fesztiválokon már egyre több filmről lehetett tudni, később is láthatóak lesznek, s ezzel az a paradox helyzet állt elő, hogy a rendezvény ugyan elérte célját, ugyanakkor veszélybe került a létezése.

Valami ami nincsTegnap este szerencsére mégis megvolt a nyitógála. Horváth György fesztiválkapitány köszöntötte a fanatikusok gyülekezetét, valamint - a rendezvényt támogató Bozóki András kulturális miniszter társaságában - felkonferálta a nyitófilmet. A "Repülő tőrök klánjá"-t az a Zhang Yimou rendezte, akinek egyik korábbi alkotásával, a "Kjú Dzsű történeté"-vel annak idején a legelső Titanic is ki- illetve befutott. A hazájában üldözött, ugyanakkor "A hős" című filmjének leforgatása óta hősként tisztelt kínai rendező legújabb műve azon kevesek közé tartozik (talán öt vagy hat film), amelyről biztosan lehet tudni, hogy már az idén a nagyközönség elé kerül. A minden eddiginél több alkotást felvonultató Fesztivál filmjeinek (összesen hatvanegy) ez még mindig alig egytizede. fgjgfh

A vetítési helyszínek a szokottak: Uránia, Toldi, Kossuth, Örökmozgó. g g  A jegyekért pedig megkezdődött a közelharc - aki ügyes, az talán az első napokban még sikerrel jár.

Környezettudatosság

Az éghajlat változását okozó, káros gázkibocsátásra visszavezethető, környezetünket érintő aktuális problémakörét tekintve az erdők, fás területek, faültetvények jótékony szerepe megkérdőjelezhetetlen.