Bemutatkozás

2014-05-13 21:15:40


A szakemberek hosszas gondolkodás után úgy döntöttek, hogy teljes rálátást adnak majd a sajtónak a kiemelésre, és mindenkinek a sajt etikai jóérzésére bízzák, hogy mit mutatnak meg az esetleges nemkívánatos jelenetekből.

Említette, hogy egy 70 éves hajóról van szó, aminek jelenleg nem tudják, milyen sérülései vannak. Elmondta, mindent megtettek, hogy egyben kiemelhető legyen a roncs, de ennek ellenére nem zárható ki, hogy történik valami a hajótesttel. Remélik, hogy nem lesz gond.

Beszámolt arról, hogy az emelés lassú, megfontolt folyamat lesz, és a műveletet Hajdú János tábornok, a TEK vezetője irányítja. Először nagyon lassan megemelik a hajótestet, hogy elszakadjon a folyómedertől, "ha valami történik, akkor az ekkor történhet".

Amint a roncsolt kapitányi híd a felszín közelébe kerül, azt fogják először átvizsgálni. Aztán fokozatosan emelik majd tovább, és félszáraz körülmények között ellenőrzik majd a hajótest többi részét. Ha az emeléskor találnak áldozatokat, azokat biztonságosan kiemelik, aztán folytatják az emelést. Ha kint lesz a roncs, a BRFK folytatja az eljárást.